A Törökbálinti Német Önkormányzat szervezésében került sor 1999. szeptember 18-án a régi törökbálinti sváb családok meghívására. A meghívókat már jó előre elküldtük, melyben visszajelzést kértünk a részvételről. Az újságban is megjelentettük a meghívást, hisz sok családhoz nem jutottunk el.
Várakozáson felüli volt a visszajelzés, napokig szünet nélkül csengett a Német Nemzetiségi Óvoda telefonja, melyet Gábrisné Lívia és az Óvoda vezetőnője Monczné Gasser Mária vett fel és elbeszélgettek a jelentkezőkkel. Nagy visszhangja volt a találkozó megrendezésének, most derült ki, hogy mennyire igénylik az emberek a mai rohanó világban az ilyen társas összejöveteleket. A találkozó fő célja is az volt, hogy közelebb hozza egymáshoz az ismerősöket, régi iskolatársakat. A Német Önkormányzatnak ezzel a találkozóval titkolt vágy volt az is, hogy a résztvevők segítségével egyesületet alakítsanak.
A rendezvényre meghívtuk községünk polgármesterét, Turai István urat is. A zsúfolásig megtelt Német Közösségi Házban először jómagam köszöntöttem a vendégeket. Ezután Turai István úr üdvözölte a kedves egybegyűlteket, s örömét fejezte ki a szép számmal megjelent régi törökbálintiak láttán. Köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy nagyra értékeli ezt az új kezdeményezést, és sok sikert kívánt. Köszöntője után röviden beszámoltam a Német Kisebbségi Önkormányzat létrejöttének körülményeiről, az eddig végzett munkánkról, kiemelve a Német Nemzetiségi Óvoda létrejötttét. Megköszöntem Szalma István úrnak a kezdeti időszak nehézségeinek leküzdését, és Mámmel Ádámné áldozatkész munkáját.
A beszámolóm végén felkértem a szép számmal megjelent vendégeket, hogy alakítsuk meg a törökbálinti svábok egyesületét. Ezen kérés nem várt sikert aratott, hisz 80 ember közül 48-an aláírták a belépési nyilatkozatot. Az egyesület célja, a törökbálinti sváb hagyományok ápolása, a régi sváb családok kapcsolattartásának segítése, a havonkénti klubdélutánok megszervezésével.
Minden hónap utolsó szombatján találkozunk újra! Azzal a kéréssel fordulok azokhoz a régi törökbálintiakhoz, akikhez nem jutott el a találkozó híre, hogy jöjjenek ezekre a szombati klub délutánokra. Az est kötetlen beszélgetés keretében folytatódott, ízlett a Winhoffer-féle pogácsa, elfogyott az innivaló is. Remélem, hogy vendégeink jól érezték magukat, és még sokszor találkozunk.