Visszatekintő a Törökbálinti Hagyományőrző Svábkórus életéből
1989-ben a falu könyvtárvezetője, Czukorné Erzsike gondolataiból pattant ki egy parányi szikra. Sváb népdalok és népszokások felelevenítése. Ehhez segítségül kérte a budaörsi Szakály Matyi bácsi pedagógiai tapasztalatait, és a Törökbálinton élő sváb nemzetiségiek még élő hagyományait. Kezdetben igen kevesen voltunk, akik körül vettük Erzsikét. Megkért bennünket, hogy szóljunk ismerőseinknek, rokonainknak, jöjjenek közénk, ha kedvet éreznek a svábul, vagy németül énekléshez. Gyűjtöttük lelkesen a tagokat. Tizennégyen lehettünk kb. amikor Szakály Matyi bácsi megpróbálta belőlünk kihozni, amit tudott. Szorgalmasan skáláztatott, gyakoroltatott bennünket és egy év múlva felléptünk a művelődési ház nyugdíjastalálkozóján. Igaz, nem nagy sikerrel, hiszen a helyi nyugdíjasklub tagjai nemigen értik a sváb nyelvet.
Nem keseredtünk el, bontogattuk szárnyainkat. Matyi bácsi csodálatos gyűjtéseiből énekeltünk, igaz legtöbbször csak úgy magunknak. Eleinte csak szomorú, szép szövegű dalokat, melyek szerelemről, elválásról, bánatról és búcsúzásról szólnak, hiszen őseink élete ilyen volt! A kitelepítés mély sebeket hagyott szüleink, és nagyszüleink emlékeiben. Nem sok vidámságra volt okuk! Mi azért gyakoroltunk és repertoárunk egyre gyarapodott. A képviselőtestület lehetővé tette, hogy ruhaanyagot vásároljunk, de a varratásra már nem jutott pénzünk, így mi magunk varrtuk meg az első sváb ruhánkat.Büszkén vettük fel községi ünnepségeken és a környező településeken fellépéseink alkalmával. Öröm volt látni a könnycseppeket a szemekben, amikor velünk énekelték a gyönyörű sváb dalokat.
Ez már sikernek számított. Mi nem nagy dolgokra vágytunk, csak a nemzetiségi kultúrát ápolni és továbbadni! Idő közben Erzsikénk egyéb elfoglaltságai miatt elhagyta a kórust, így vezető nélkül maradtunk, de lelkesedésünk a régi volt. Ha tanultunk egy újabb dalt, az anyukámnak elénekeltem, jól esett, hogy tudja velem együtt folytatni! Egy alkalommal találkoztam Megyaszainé Mámmel Magdalénával, kértem, hogy jöjjön énekelni, hisz ő is sváb lány, közöttünk a helye! Igaz nem sietett, de egyszer csak megjelent! Észrevettük a jó szervezőkészségét, agilitását, tettrekészségét, bírja a munkát és még fiatal is! Így megválasztottuk kórusvezetőnek. Karnagyunk helyeselte, hogy lesz, aki összefogja a csapatot. Magdaléna abban az időben másutt aktív dolgozó volt, nem sok ideje maradt ránk, így segítettem Matyi bácsinak a Pest megyében gyűjtött dalokat sokszorosítani, és sorrendbe rakni. Majd jött egy választás. A mi Magdalénánk is elindult a német kisebbségi választáson és sikerrel bejutott.
Az új képviselőtestület tovább segítette kórusunkat. Ruhát csináltattunk, cipőt kaptunk, és busz költségre is akadt egy kis pénz. Majd egy nagy levegővétel! Törökbálinton átadták a Német Nemzetiségi Óvodát, és egy évvel később a Német Közösségi Házat! Nagyon örültünk. Most már saját házunk volt, ahol hétről-hétre összegyűltünk, sváb ételeket sütöttünk, főztünk, tervezgettünk és szorgalmasan gyakoroltunk tovább. Eközben bánatunk és gondunk is akadt bőven! Szeretett karnagyunk beteg lett. Azt hittük csak múló állapot, de sajnos hónapok múlva sem tudott visszajönni hozzánk. Majd a nyár végén Magdaléna érdeklődött, hogy a Kaszás Sanyi el vállalna-e bennünket? Megmondom őszintén féltem, hogy nemet mond, hiszen rengeteg elfoglaltsága van.
Egy ötventagú zenekara van Sóskúton, melynek vezetője és karmestere, valamint a Biatorbágyi Fúvószenekart is ő dirigálja. Mivel a nemzetiségi kultúra a szíve csücske igent mondott és kellő szigorúsággal megpróbált énekeseket faragni belőlünk. Eközben figyelte a kórus munkáját és gondolkodott. Hogyan lehetne bennünket felébreszteni! Egy idő után feltette a kérdést: mi lenne, ha harmonika kísérettel lépnénk fel! Megpróbáltuk és találtunk egy fiatalembert Kovács Andris személyében, aki jelenleg a Konzervatórium hallgatója. Szívesen kísér bennünket, nagyon tiszteli az idősebb korosztályt, szülő és nagyszülőszerető! Így indultunk el most már harmonika kísérettel 2001-ben Baranyába, Bóly városába, ahol ezüst diplomát szereztünk. Abban a Baranyában, ahol él még a sváb hagyomány és minden házban megértik a sváb dialektust. Hatalmas sikerünk volt! A közönség vastapssal jutalmazta vidám dalainkat. Miközben a kórus fejlődött Matyi bácsinak szerettünk volna örömet szerezni tudásunkkal, melynek az alapjait Ő, a mester rakta le. Ekkor kaptuk a hírt, hogy eltávozott közülünk, de a szívünkben ott marad örökre!
Most már tudatosan dolgozunk azért az ügyért, amit Szakály Mátyás pedagógus és karnagy úr elkezdett, és amit Kaszás Sándor méltó módon folytat tovább velünk, énekelni szerető háziasszonyokkal. Kórusunk járt már Ajkarendeken, Biatorbágyon, Budajenőn, Budakeszin, Diósdon, Érden, Ikladon, Tarjánban, Sóskúton, Zsámbékon, majd ismét Bólyban.
Májusra Süssenbe kaptunk meghívást. Miközben ezt a visszaemlékezés írtam, megcsörrent a telefon, hogy Raksányi Mariska néni meghalt az éjszaka. Még a keddi próbán feliratkozott a Süsseni útra. Sajnos ő már csak föntről fog bennünket kísérni! Igen! Idősödnek a kórus tagjai! Utánpótlásunk négy fő aktív dolgozó, hét fő középkorú, és a többiek 75 éven felüliek. Ezen soraimmal is jelezni szeretném, hogy a kórus várja fiatalok és középkorúak jelentkezését, akik kedvet éreznek a németül és svábul énekléshez, hiszen nincs csodálatosabb hangszer az emberi hangnál! Azok a fiatalok, akik közénk tartoznak, nem lesznek magányosak.
Köszönöm, hogy elolvasták visszaemlékezésemet.
Tisztelettel: Kaszásné Borika, egy alapító tag a kórusból.